1. Test-lélek-szellem 

csakrak

A minket körülvevő világ, éppen úgy, mint mi magunk, mind rezgés. A test (anyag) a legsűrűbb rezgés, a lélek kevésbé „sűrű” rezgés, a lélek inkább energia, de tartalmaz kis mennyiségű anyagot is. A szellem a „legritkább” rezgés, ez már csak energia és nem tartalmaz anyagot.
A test, lélek, szellem közös jellemzője a mintázat, mely egyértelműen meghatározza a rezgést. A test maga a hús, a lélek pedig az aura.

2. Harmónia, egészség

Amikor a test-lélek-szellem hármas azt a karmát (szerepet) éli, játssza, amit nagyjából kell, akkor minden rendben van. Azonban amikor a karmáról az ember letér, akkor megbomlik a harmónia, megbomlik az egészség.

3. harmónia helyreállítása

  • Modern nyugati orvoslás

A modern orvoslás jellemzője, hogy allopátiás, vagyis valami ellen tesz, valamint hogy a mellékhatásokat egy másik allopátiás technikával kezeli. Materiális szinten csak a testtel foglalkozik, a betegségeket, mechanikus módon, gyógyszerekkel gyógyítja. A lélekkel a pszichológia foglalkozik, a testi panaszokat ritkán kapcsolják a lelki problémákhoz, s csak végső esetben ismerik el, hogy egyik-másik betegség pszichoszomatikus eredetű. Az emberek nem is gondolják, hogy a betegségük,  a saját „munkájuk”  eredménye, és hogy a gyógyulása érdekében, saját magának kell valamit tennie, azon túl, hogy elmegy az orvoshoz, és beszedi az általa előírt  gyógyszereket.

  • Természetgyógyászat

A jelenkorban a konvencionális kórházi kezelés, tudományosan alátámasztott terápiás eljárások és gyógyszerek helyett alkalmazott technika, mely kiegészítője lehet a hivatalosan gyakorolt eljárásoknak, de eszközei, eljárásai többnyire sokkal régebbiek, az ősi keleti gyógyászatban gyökereznek, így beletartoznak a nem-tudományos, spirituális és vallási összefüggésű gyógyítási módszerek. Az alternatív gyógyítási irányzatok fő alapelve, hogy holisztikus, vagyis a gyógyítás során az orvos arra törekszik, hogy a beteget ne csak a tünetei vagy a szervei állapota alapján gyógyítsa, hanem a teljességre törekedve figyelembe veszi a páciens általános fizikai, pszichés és szociális állapotát is. Az alternatív gyógymódok plusz energiaforrást biztosítanak a szervezet számára – mely a blokádok oldásához szükséges-, hogy beindulhasson az öngyógyítás.

spiritualisvt_

  •   Homeopátia

A homeopátia a modern orvoslással és a természetgyógyászattal teljes mértékben ellentétes. Ez igazi alternatív gyógymód. A klasszikus homeopátia esetén a gyógyítás, saját elvek alapján, különleges eljárással előállított gyógyszerekkel történik, melyek a természetben nem találhatók meg, mind mesterségesen van előállítva. Célja, hogy pótolja azokat a rezgéseket, melyek szükségesek az egészség helyreállításához. Ezt úgy érik el, hogy a kiindulási anyagot addig hígítják, míg maga az anyag nem is lesz kimérhető, csupán az információja. Majd ezt potenciálják. A hígítás és potenciálás eredményeként különböző gyógyszereket sikerül előállítani, melyek materiális (testi) síkon hatnak, vagy lelki síkon fejtik ki hatásukat, vagy akár a kettő kombinációját is meg tudják valósítani.

  • Biorezonancia 

Szintén a homeopátiás tartományba tartozó, elektromágneses rezgésekkel dolgozó rendszer. Míg a homeopátia az információt, a rezgést, szájon át juttatja be a szervezetbe, addig a biorezonancia egy jól meghatározott elektromágneses térbe helyezi e kezelendő embert. A szervezet sejtjei elektromágneses jelekkel kommunikálnak egymással, a jel adó-vevője maga a DNS. Felméréskor azt elemzik az ilyen rendszerek, hogy a jel mintázata mennyire tér el egy szabványostól. Előny, hogy a jel torzulása már jóval azelőtt megállapítható, hogy materiális szinten bármilyen eltérés kimutatható lenne. Akár felmérés, akár kezelés esetén testi és lelki síkon is lehet mérni vagy kezelni, sőt egyes mérések még a szellemről is információkat szolgáltatnak.

  •   Hagyományos kínai orvoslás

Egyfelől több tízezer éves tudásra épül, másfelől energetikai módszerekkel dolgozik. Alapja a megfigyelés, a kikérdezés, nyelvdiagnosztika, pulzusdiagnosztika, stb. Kezelési módszerei közé tartozik az életmód, táplálkozás, fitoterápia (gyógynövény), stb. Energetikai síkon az akupunktúra, akupresszúra, energiaáramoltatások a meridiánokban. A materiális síkon túl, foglalkozik a lélekkel is különböző meditációs technikákkal.

 

taishanglaojun

 

  •  Spirituális technikák

A spirituális technikák a harmóniát állítják helyre. Mivel az anyag nem más, mint a legsűrűbb rezgés, a spirituális technikát alkalmazó személy rákapcsolódik az „égi internetre” ahonnan olyan rezgéseket „szed le” melyek nem az övéi, de használhatja azokat, mivel tud kapcsolódni. Ezek a technikák egyedülálló módon, mind a három szinten (test, lélek, szellem) tudnak hatni.

  •  Új Medicina

Csak egyszerű megfigyelés, a Német Hammer doktor megfigyelte, hogy egy nem várt lelki (pszichés) sokk, milyen szervi elváltozásokat okoz. Munkásságából megtudhatjuk, hogy a gombák, baktériumok, vírusok nem ellenségek, hanem aktív végrehajtói egy-egy folyamatnak, melyet a szervezet tudatosan elvégez. Nem ők okoznak betegségeket, hanem ők az eltakarítók, lebontók, ezért találkozunk mindig velük. Továbbá minden szervhez és rendszerhez adott típusú lelki problémák köthetők, a fizikai betegségből vissza lehet következtetni a probléma jellegére, majd azt megoldva elkerülhető a további betegség. Megmutatja az egyértelmű összefüggést a lelki okok és testi elváltozások között.

  •  A tudatalatti programozása

A Balogh Béla által írt, „A tudatalatti Tízparancsolata” című könyvhöz tartozó CD-t,  ha naponta 1-2-szer meghallgatjuk, kisöpri azt a sok oda nem illő információt, amivel naponta terhelődik az ember tudata. Ez nem más, mint egy vezetett meditáció. Néhány hónap alatt radikálisan tud változni az ember élete, végtelen nyugalom tölti el, ahogy kialakul a tiszta tudat, megszűnnek a fejfájások, idegrendszeri problémák, pánikrohamok.

Hogy lehet igazából meggyógyulni?

test-lélek-szellem-egysége

Az egészség a test-lélek-szellem egysége, vagyis az egyensúly minden téren.

Materiális (testi) szinten fontos a regeneráció.  Amikor életvitelünk miatt nem foglalkozunk a regeneráció támogatásával (túlfeszített folyamatos munkatempó éveken át, stressz, rossz időben elfogyasztott egészségtelen táplálék, mozgásszegény életmód, rövid éjszakák a késői lefekvés miatt, stb.) akkor szervezetünk egyensúlyi állapota kibillen, aminek következménye lehet számos betegség. Ha a szervezet nem tud megújulni, idejekorán megöregszik.

Lelki fejlődésünk, szintén elengedhetetlen. Ehhez mindenkinek magának kell megtalálnia a saját útját, csak hagyni kell és elfogadni az élet működését.

Szellemi síkon, ha az ember megérti a karmát és annak működését, és képes ezt el is fogadni, nem félni a világtól, hanem megérteni saját válságát, és azt lehetőségként kezelni, akkor egyre gyakrabban és egyre hosszabb ideig boldognak fogja érezni magát. Kezd jól lenni, kezdi a saját életét élni. Aki valamilyen komoly betegségben szenved, induljon el egy teljesen más úton, mint amin eddig járt. Materiális síkon foglalkozzon a betegségével bármilyen módszerrel, amiben ő hisz, hiszen időt kell nyerni a megvilágosodáshoz. Aztán ismerje meg magát az enneagram módszerével, ismerje meg karmáját az asztrológia módszerével, tanuljon újmedicinát. Így eltelik 1-2 év, betegsége többé-kevésbé eltűnik, és egyre többször érzi magát boldognak.

 Mit jelent az egészség

Egészséges ételek