Belső útjaink

(ferenc_papa_advent_vecsernye_mti)

A katolikus egyházban advent liturgikus színe a lila (viola), mely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi. Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnap (gaudete vasárnap) az Úr eljövetelének közelségét ünneplik; e nap liturgikus színe a rózsaszín. Az egész időszakban dísztelen a templomi oltár, az orgona szerepe pedig az énekek kíséretére korlátozódik.

Elterjedt szokás az adventi hétköznapokon hajnali (rorate) misét tartani.E szertartásokon különös hangsúlyt kap Szűz Mária tisztelete és a karácsonyi várakozás.

Ugyancsak adventhez köthetők az ó-antifónáknak nevezett gregorián énekek Nevük onnét ered, hogy az „Ó!” felkiáltással kezdődnek.

 Ezek:

• „Ó, Bölcsesség! Ki a Fölségesnek szájából származol, ki a mindenséget egyik végétől másikig erősen átfogod, és jóságosan el is rendezed: jöjj el, és taníts meg minket az okosság útjaira!”
• „Ó, Adonai! Izrael házának vezére, ki Mózesnek a pirosló tűzlángban megjelentél, és neki Sina hegyén törvényt adtál: jöjj el, és szabadíts meg minket kinyújtott karoddal!”
• „Ó, Jessze gyökere! Ki jelként állasz a népek között, kinek láttára a királyok elnémulnak, kire minden nemzetek vágyakoznak: jöjj el, és szabadíts meg minket, és már ne késlekedjél!”
• „Ó, Dávid kulcsa! Izrael házának jogara, ki megnyitsz — és nincs, aki bezárja; bezársz — és nincs aki megnyissa: jöjj el, és vezesd ki a börtön házából a bilincsbe verteket, kik sötétségben ülnek és a halál árnyékában!”
• „Ó, Napkelet! Örök fény ragyogása, igazság Napja: jöjj el, és világosíts meg minket, kik sötétségben ülünk és a halál árnyékában!”
• „Ó, Népek Királya! Mindannyiunknak vágyakozása, Szegletkő, a két népet egybefoglaló: jöjj el, és mentsd meg az embert, kit a porból alkottál!”
• „Ó, Emmanuel! Törvényünk és Törvényhozónk, népek reménysége és üdvözítője: jöjj el, és üdvözíts minket, mi Urunk, Istenünk!” (wikipédia)

Két héttel ezelőtt egy rádió felvételen jártam. A meghívás, beszélgetés apropója a költészet volt, a beszélgető partner pedig a férjem Nagy Imre.  

Kíváncsisággal és büszkeséggel töltött el a meghívás, egyrészt mert nem jártam még rádió stúdióban, másrészt mert örömömre szolgált, hogy létezik olyan fórum, amely e  napjainkban háttérbe szorult művészetnek teret ad. De legfőképpen büszke vagyok arra, ahogy a kedvesem beszél, érez a számára oly sokat jelentő költészetről-költészetéről.

A költészet a mély érzelmek és gondolatok igen különös és sokféle megnyilvánulási  formája, melyet sajnos igen kevesen értenek és értékelnek.

Kívánom, hogy kísérje utad a szerencse és siker, s leld meg a lelki békédet az önkifejezés eme csodálatos világában.

A teljes riportot itt hallhatjátok.

Fogadjátok szeretettel!

A műsornak a muzsikus rádió ad otthont, a  neve Irka, műsorvezető riportere Ferenczfy János költő.

Állandó időpontja: péntek este 19 óra. Érdekes és különleges emberek osztják meg gondolataikat, érzéseiket az írásról, költészetről.

http://www.muzsikusradio.hu/

Kellemes napot!

(Bp., 1921. november 27. – Bp., 1981. május 27.)

költő, író.

A budapesti piarista gimnáziumban érettségizett; jogot, majd magyar és olasz irodalmat, valamint művészettörténetet hallgatott, de egyetemi tanulmányait nem fejezte be.

Első verseit 1938 végén, 1939 elején a Napkelet, az Élet és a Vigilia közölte; ezeket később nem vette föl kötetbe.

1941–44-ben az Élet segédszerkesztője volt.

1944 őszén katonának hívták be, így került el a németországi Harbachba, ahol egész életre szóló, megrendítő élménye lett a találkozás a koncentrációs táborok borzalmaival.

1946–48-ban az Újhold társszerkesztője volt.

Első kötetével (Trapéz és korlát, 1946) 1947-ben elnyerte a Baumgarten-díjat.

1947—48-ban ösztöndíjasként több hónapot Rómában töltött. A diktatúra éveiben a Szépirodalmi Kiadó külső korrektoraként dolgozott,

1951-től 1956 júliusáig nem publikálhatott, az irodalmi élet perifériájára szorult. Ekkoriban verses meséket írt; meséket tartalmazó kötetével lépett a kényszerű hallgatás után először a nyilvánosság elé (Aranymadár, 1957).

1956-ban rövid ideig a Magvető Kiadó felelős szerkesztője,

1957-től az Új Ember című katolikus hetilap belső munkatársa; nagyrészt itt jelentek meg tárcái, vallásos és bölcseleti elmélkedései, művészeti kritikái.

A II. világháború utáni magyar líra egyik legnagyobb teljesítménye a Harmadnapon (1959) című kötete. Eredetileg a Senkiföldjén címet szánta neki, de kénytelen volt megváltoztatni, mert megjelenését ehhez kötötték.

Az 1960-as évek elejétől számos alkalommal utazott Nyugat-Európába; Párizsban hosszabb időt is töltött, 1975-ben Amerikába is eljutott.

1970 végén ismerkedett meg Jutta Scherrer német vallástörténésszel. Szerelmük idejére esett Pilinszky János utolsó alkotói korszaka, amely a Szálkák (1972) című kötettel kezdődött, és a Kráter (1976) című gyűjteménnyel zárult.

1976-tól nem írt több verset, egyre inkább a széppróza foglalkoztatta.

1977-ben adta közre „Egy párbeszéd regénye” alcímmel a Beszélgetések Sheryl Suttonnalt, és haláláig dolgozott az Önéletrajzaim munkacímet viselő regényén, amelynek csupán három nagyobb fejezete („novellája”) készült el.

Életképek című színművét 1980-ban mutatták be az Egyetemi Színpadon.

Míg az ötvenes években viszonylag szűk körben ismerték, a hetvenes években már általános elismerés övezte. 1970-ben jelent meg gyűjteményes kötete, a Nagyvárosi ikonok s ettől kezdve – ha lassan és megkésve is – a hazai irodalmi élet egyik legjelentősebb képviselőjeként kezdték számon tartani.

Művei jelentős hányada csak halála után jelent meg kötetbe gyűjtve. Munkásságát ritkán jutalmazták. Az 1947-ben neki ítélt Baumgarten-díj után a következő elismerést, a József Attila-díj első fokozatát huszonhárom évvel később, 1971-ben kapta meg. 1974-ben megválasztották a Bajor Szépművészeti Akadémia levelező tagjának. 1980-ban Kossuth-díjat kapott;

Önéletrajzaim című „vertikális regényének” egyik fejezetéből filmet rendezett volna, Kocsis Zoltán társaságában pedig operát akart írni. E terveiből semmit sem tudott megvalósítani; alig egy hónappal Ingrid Ficheux-vel kötött házassága után elhunyt.   (Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség )

(részlet)

Mert Pilinszky verseinek szinte egyetlen tárgya a szenvedély. Vagy pontosabban: minden tárgy felé való fordulásának belső formája, értelme, igazolása. A tárgyak szűkmarkúan mért jelek csupán, arra valók, hogy vázlatos formáikon megtörjék vagy tükröződjék a szenvedély fénye. Természetes, hogy ilyen szinte önmagáért való, de sosem önelégült, sőt lendületében is szigorú érzelmi erő mindig a „végső tárgyat” keresi méltó megnyilatkozásul. S természetes az is, hogy ezek a végső tárgyak igen csekély számúak. Amit társadalomról, szerelemről vagy világon túlról végső fokon mondani tudunk, nagyon kevés, s érzelmi színezetű szemléletben – amilyen Pilinszkyé is – „igenné” vagy „nemmé” szűkül. Pilinszky a nemet választja.

 Jó reggelt, szép napot!

(részlet)

Katalin, azaz Alexandriai Szent Katalin vértanú († 305 táján), a középkornak alighanem legtiszteltebb, legnépszerűbb női szentje, a Virgines Capitales, továbbá a Tizennégy Segítőszent egyike. A görög eredetű szó jelentése: „tiszta, szeplőtelen”.

Katalin alakját, életét teljesen átszövi a legenda, amelyet verses alakban, az Érsekújvári-kódex prózában pedig Pelbárt nyomán az Érdy-kódex örökített meg.

Élt Alexandriában egy pogány király, Costus, akinek nem volt gyermeke. Ezért szüntelen áldozott a bálványisteneknek, de hiába. Alforabius görög bölcs azt tanácsolta neki, hogy az egy Istennek képét öntesse ki aranyból és áldozzon előtte. A készülő szoborból csodálatosképpen feszület lett. Bevitték a pogány templomba, ahol a bálványok mind lehullottak. Costus bemutatván a kereszt előtt az áldozatot, a királyné megfogant, majd leányt szült, aki a Katalin nevet kapta. Már tizenhárom éves korában kitűnt csodálatos okosságával, amelynek híre messze földre elterjedt.

(részlet)

Tüzes kerekek

Katalint fején koronával ábrázolták, lábánál a villámsújtotta karmos kerék roncsaival, vagy kezében annak modelljével.

További attribútumai (a vértanúság pálmaágán kívül)

• a kard, amivel lefejezték,
• a gyűrű, amellyel Jézus eljegyezte,
• könyv,
• mérnöki műszerek,
• asztrolábium a tudás eszközeiként.

Katalin történetében jó néhány motívum illik Nyilas-béli névünnepéhez:

• Királynői volta, égi király vőlegénye és császári kérője (Jupiter mindig is az uralkodók jelképe volt) bölcsessége és a filozófusok (Jupiter és a Nyilas kentaurjai is bölcsességükről nevezetesek)
• a máglya, amelyen a filozófusok elégnek (a Nyilas eleme a tűz a villám, amely a kínzatástól megszabadítja (Jupiter attribútuma)
• Színai nyugvóhelye (Isten a Színai hegyén villámlásban és mennydörgésben, viharisteni valójában mutatkozott meg Mózesnek)
• a teteméből folyó olaj (november az olajfaszüret és az olajütés kezdete a  mediterráneumban) attribútuma, az égglóbusz (Jupiter elsősorban mégiscsak az ég királya volt).