Böngészés "Reggeli köszöntő"

November 29 Péntek/Taksony és Maksa napja

Pilinszky János

A várakozás szentsége

advent2

Mire is várakozunk ádvent idején? Jézus születésére, arra, hogy a teremtett világban maga a teremtő Isten is testet öltsön. Arra várakozunk, ami már réges-régen megtörtént.

 

Ez a magatartás, ez a várakozás nem új. A felületen az ember köznapi életét mindenkor könyörtelenül meghatározza az idő három – múlt, jelen és jövő – látszatra összebékíthetetlen fázisa. A felületen igen. De nem a mélyben. Ott, a mélyben mindig is tudta az emberiség, hogy tér és idő mechanikus határait képes elmosni a minőség, a jóság, a szépség és igazság ereje. Elég, ha a nagy drámákra vagy a nagy zeneművekre gondolunk, melyek titokzatos módon attól nagyok, hogy többek közt alkalmat adnak arra is, hogy a jövőre emlékezzünk, és a múltra várakozzunk.

 

A minőség ideje időtlen. Amikor Bach passióját hallgatjuk: honnét szól ez a zene? A múltból? A jelenből? A jövőből? Egy bizonyos: mérhetetlenül több mint kegyeletes megemlékezés és sokkalta több mint reménykedő utópia. Egyszerre szól mindenfelől.

 

Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk. Persze, erről a várakozásról és erről a vágyódáról csak dadogva tudunk beszélni. Annál is inkább, mivel Isten valóban megtestesült közöttünk, vállalva a lét minden súlyát és megosztottságát. És mégis, túl idő és tér vastörvényén, melynek – megszületvén Betlehemben – maga a teremtő Isten is készséggel és véghetetlen önátadással vetette alá magát. Ádvent idején mi arra várakozunk, és az után vágyódhatunk: ami megtörtént, és akit kétezer esztendeje jól-rosszul a kezünk között tartunk. Vágyódunk utána és várakozunk rá, azzal, hogy Isten beleszületett az időbe, módunkban áll kiemelkedni az időből.

 

Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valóban mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosan úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart.   (Forrás: Új Ember, 1975. december 14.)

 

November 26 Kedd/Virág és Kötöny napja

Babits Mihály: Ádventi köd

ködös reggel

Tél van megint!
Reggel amint
fölébredek,
még betekint
az utcalámpa
sötét szobámba,
mert odakint
köd van megint.

Elbuvik a
nap-paripa
az ég dugottabb
aklaiba,
hova a csillag-
állatok bujnak
nappalira:
Kos, Bak, Bika…

Tán a ravasz
égi lovas
»sötéten tartja«,
míg egy kamasz
s vig turf-inas
a forró pálya
gyepét kitárja:
az uj tavasz.

S én mint kinek
nagy versenyek
tétén végső
reménye remeg,
szorongva kérdem,
mit rejtenek
e függönyök
s az istenek?

És lesz-e még
hogy fölfakad
a borulat,
s küld-e a nap
egy sugarat,
mint vért a seb,
vagy megfuladt
a köd alatt?

És lesz-e még
Lángja elég
hevitni, mint
valaha rég
e földi lét
fagyát s az ember
vak életét
valaha még?

Ágyon ülök
s nincs egy szemernyi
kedvem kikelni.
Talán örök
marad a köd
amely beföd
s kásásan ing a
tetők fölött.

Óh könnyű rímek,
friss zengzetek,
csengessetek!
Végem, ha vígaszt
nem lelhetek
tibennetek…

November 25 Hétfő/Katalin és Csete napja

Szép hetet!

hétfő reggel.1

„Hétfő reggel volt. Az a fajta hétfő reggel, aminek nehéz nekikezdeni. A legnehezebb otthagyni a meleget a takaró alatt, és megtenni az első lépéseket a kihűlt szobában. Ágyban kéne maradni. De ez csak egy kósza gondolat, vágyakozás, amiből legfeljebb egy csontokat ropogtató nyújtózkodás marad.” (Schaffer Erzsébet)

 

 

 

 

Huszonnégy vén

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium

Maulbertsch_freskó_Pápa

(részlet)

A katolikus Írás-magyarázata: Izrael tizenkét törzsének tizenkét képviselőjével, a pátriárkákkal, és a tizenkét apostollal azonosítja, akik követték a Bárányt.

Általános nézet szerint a Huszonnégy Vén mindenképpen az Ó- és Újszövetséget jelképezi.

 

Huszonnégy vén jámbornak királyné asszonya, Mária.  (A Thewrewk-kódex litániájának egyik invokációja)

 

Dante Máriát magasztalva idézi meg őket:

Ilyen ég alatt, ilyen fénypalásttal

 

huszonnégy vén jött, mint olvasva látám,

 

párokba mind, liliomkoronástól.

 

Mind énekeltek: Áldott vagy te Ádám

 

leányi közt és áldott örökössen

 

aki betellhet szépségednek láttán

 

 

A Huszonnégy Vén kultusza a bizánci egyházban keletkezett.

Nyugaton a XII. században, a keresztes háborúk idején tűnik föl.

A középkori néphit valóságos személyként képzelte el őket, mint a Nagy Élőlényt is. Úgy vélték, hogy az Úr a Huszonnégy Vénnel a kántorböjtök csütörtökjein szokott tanácskozni. Ekkor határozták el, hogy a következő negyedévben mi történjék Ádám ivadékaival a földön. Ebből a hiedelemből következett, hogy a vakhitre hajlamos emberek a tiszteletükre szerkesztett misével (missa de XXIV. senioribus) akarták e tisztes aggastyánokat szándékainak megnyerni.

Más vakbuzgó nézet szerint, ha az ember egymásután huszonnégy vasárnap misét végeztet az ő tiszteletükre, akkor megszabadítják bűneinek büntetésétől.

Bár a papság körében is sokan ellenezték, mégis csak a tridenti zsinat hagyta ki a misekönyvből.